A hétvégén Dénes jóvoltából (Itt is köszönöm Neked!) lehetőségem nyílt egy Nikkor 50 mm f1.8 G, valamint egy makró közgyűrűsor kipróbálására.
Ezen felbuzdulva mindjárt össze is mértem az én kedvenc Industaromat a Nikkorral, valamint makró területen is "egymásnak eresztettem" a két objektívet. Igyekeztem azonos feltételeket teremteni a lehető legobjektívebb vizsgálat céljából. Minden kép állványról készült, nem vágtam ki semmit az eredeti képből, tehát a teljes kivágás látható. A RAW feldolgozás során csak kontrasztot és színtelítettséget állítottam (minden esetben azonos 30-as értékekkel), sem az élességet, sem a zajszűrést nem "piszkáltam", hogy a lehető legjobban összehasonlíthatóak legyenek a képek. Emiatt előfordulhat, hogy a manuális objektívvel kicsit színtelenek, a Nikkor objektívvel készült képek pedig egy kicsit "neonosak" lettek. Íme az eredmények.
Az alapok
Először is lássuk a két obit "meztelen" valójukban. A modell szerepét a napi képen már szereplő tóparti teknős vállalta, legalábbis nem ellenkezett, amikor megkérdeztem. A képek azonos pontról készültek, a fókusz minden esetben a teknő közepére volt állítva. Mindkét esetben a rekesz 3,5-ös a záridő 1/80-as.
Nikkor
Industar
Érdemes tüzetesebben megnézni a fotót, mert látható, hogy az Industarnak ici-picit kisebb a látószöge, mint a Nikkornak.
Ez után a lehető legszűkebb rekesszel tettem próbát. Mivel ez az Industar esetében 16-os, ezért a Nikkor is ezen az értéken volt. A záridő ebben az esetben mindkét képnél 1/6
Nikkor
Industar
A tó az Industar esetében erősebben kiégett. Valószínű ezt záridő módosítással kiküszöbölhettem volna, de az azonos beállítások elve miatt nem tettem.
"Mélyebbre kell mennünk"
Következett a makró próba. Itt egy kicsit sajátos eset állt fent. A kölcsön közgyűrű soron a legnagyobb (36 mm-es) nem állt rendelkezésre, ezért ott csak a 32 mm-es állást (12 + 20) próbáltam ki. Mivel az M42-es gyűrűknél a teljes sor 49 mm-es, ezért a fair play jegyében eltávolítottam az M42-es sorból a lencsés tagot, így 26 mm-es hosszúságú gyűrűsorral készítettem el a "versenyképet". Mindkét esetben 3,5-ös rekesszel és 1/50-es záridővel készültek a képek.
Nikkor
Industar
Érdekességképpen készítettem egy képet a Helios-szal is. Mivel ezen az üvegen nincs 3,5-ös rekesz, ezért itt a 4-t állítottam be.
Helios
Néhány rideg tény
A Nikkor 50 mm-es fix objektívje 56.000 Forint körül mozog napjainkban. A tesztben is szereplő Meike közgyűrűsor 30.000 Forintról indul.
Egy jó állapotú Industar objektív 3.000 - 4.000 Forint körül mozog, míg egy M42-es közgyűrűsor 2.000 - 4.000 Forint körül megszerezhető. Esetleg ingyen, ha valakinek a régi fotós hagyatékából kaphatunk.
Tehát van a fiatal srác, aki tehetséges, kiváló szakmai tudással rendelkezik és gyorsan dolgozik durván 86.000 Forintért és van a sokat látott vén róka, aki kicsit lassabban dolgozik, nem lát már olyan jól és nekünk is be kell segíteni, hogy élességet találjon, de cirka 8.000 Forintért "vállalja a melót".
(Csak csendesen jegyzem meg, hogy egy valamire való makró objektív 90.000 Forinttól indul. Ez alatt is lehet beszerezni, csak lemondásokkal jár. Másik megjegyzés, hogy fordítógyűrűkkel is lehet makrózni, azonban ez most nem képezte a vizsgálat tárgyát.)
Személyes vélemény
A képek alapján mindenki megalkothatja saját véleményét az objektívekről. Számomra jól látszott a két obi közti különbség. Dacára a Nikkor pazar képalkotásának és az automata élességállítás meglétének, az érzelmi töltet egy kicsit az Industar felé billent. Félreértés ne essék, a Nikkor képei gyönyörűek és igazán vágyom egy ilyen objektívre, viszont nem fogja kiszorítani a használatból az "Öreg harcost". A Nikkor egyértelműen jó választás, azonban az a személyiség, ami számomra (hangsúlyozom színtisztán érzelmi alapon) a kis Industarban "él" az nincs meg a Nikkorban. Ez nem technikai kérdés, csupán emocionális.Valószínűleg, ha a Nikkor objektívet kapom édesapámtól, akkor abban látnám meg ezt a kis többletet. :-)
A rideg tények és a képek elemzése után mindenki maga dönthet. Egyelőre "játszadozni" a makró világban bőven jónak érzem az M42-es platformot. Egy Fix 50-es Nikkor-ra persze fáj a fogam és össze is fogok spórolni rá, de közgyűrűsorra valószínűleg nem fogok költeni.
A feldolgozáshoz használt programok:
- RAW Therapee (Kontraszt és színtelítettség beállítása, jpg konvertálás)
- Gimp (Vízjel elhelyezése)
- gThumb (képek árméretezése)
Források: